Stockhausen: Mikrophonie – beszélgetés Eötvös Péterrel

2017 decemberében lesz 10 éve, hogy elhunyt a huszadik század második felének egyik legnagyobb hatású komponistája, Karlheinz Stockhausen (1928-2007). Az 1950-es években az újzene számára meghatározó víziókat felfestő komponista életművéből négy darab hangzik el az Átlátszó Hang Fesztivál műsorán.

A Zeneakadémia hallgatói Hudacsek László, Ausztriában élő ütőhangszeres művész és Bolcsó Bálint zeneszerző vezetésével egy féléves kurzuson foglalkoztak az 1964-ben keletkezett, technikai és esztétikai szempontból is különleges újdonságot jelentő Mikro- phonie I című művével. A darab ősbemutatóján egykoron közreműködött Eötvös Péter is, aki 1976-ig tagja volt Stockhausen együttesének. Őt kérdeztük erről az időszakról.

 

Átlátszó Hang: 1966-ban, amikor 22 évesen először került kapcsolatba Stockhausennel, mi volt a leg- nagyobb újdonság vagy különbség az addigi magyarországi tapasztalatokhoz képest, amiben ő újat tudott mutatni?

Eötvös Péter: Példának szoktam említeni, hogy Pesten azt tanultuk a virágról, ami a föld felett van, Stockhausennél azt, ami a föld alatt van: a „miből lesz a virág?”. Pesten a tradícióból lett minden levezetve, az volt a cél hogy „szép legyen, mint a virág”, és marad- jon minden a tradíció útján. Stockhausennél nem volt tradíció, csak az a része, amelyik fizikailag konstans, a cél az volt, hogy olyan legyen, amilyen még nem volt. Pest múlt idejű volt és nem érte el a jelent, Stockhausennél a holnappal kezdődött az élet. Minden új volt tehát a hang fizikai „tudománya” a kompozíció és akusztika szempontjából. Valahogy úgy, ahogy a hangszerkészítő is kiválasztja az anyagot, amiből elkészíti majd a hangszert, és tisztában van az arányok és a méretek jelentőségével. A Stockhausen-típusú komponista mindig a nullából indul és – a csendtől a zajig, a zajtól a hangig, a hangtól a szellemig – maga állítja elő a saját hangját. Az elektronikus stúdióban végzett munkához szükséges tudás és a hangszeres zenélés közös tapasztalata hangról hangra formálódik, és ennek megfelelően a legelsőtől a legutolsó szögig rengeteg praktikus, gyakorlati tudást és szervezést igényel.

Á.H.: Milyen volt a Mikrophonie próbaidőszaka? Nehéz munka volt, sok keresgéléssel, zsák- utcával, vagy erős irányítással, határozottan zajlott?

E. P.: Nagyon kemény volt és nagyon pontos. Sokáig eltartott a keresgélés, amíg az előadók rájöttek a hogyanra, de az eredmény végül káprázatos volt. Nagy örömet okozott minden kicsi zörejt hallani.

Á.H.: Mennyire érzi meghatározónak mai zenei gondolkodására a Stockhausennel töltött időszakot, és miként érdemes az ő örökségét átadni ma?

E. P.: A legjobb az első négy Stockhausen-kötetet olvasni (Texte zur Musik, Vol. 1-4), tanulni és érteni. A hetvenes évek tapasztalata mélyen belém ivódott, annak idején acéllá kalapáltak, így ma sem rozsdásodok könnyen. Ugyanakkor a zeném, más, mint a Stockhausené.

Á.H.: Mi lehetett az oka annak, hogy magyarországi zeneszerzés tanára (Szabó Ferenc) azt javasolta, hogy az ösztöndíjas időszak alatt messze kerülje el Stockhausent?

E. P.: Az igaz, hogy Stockhausen erősen jobboldali volt, Szabó meg ősbalos (amit én nagyon tisztelek), de nem hiszem, hogy Szabó erre gondolt volna, inkább azokra a szűk keretekre, melyeken belül ő volt, Stockhausen meg ezeken a kereten kívül. Tulajdonképpen fogalma sem lehetett arról, hogy valójában kicsoda-micsoda Stockhausen.