koncert
Zeneakadémia, XXIII. Kamaraterem

MIKROPHONIE

A koncert egy féléves kurzus záró koncertje, melyen az Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatói vettek részt. A félév során Bolcsó Bálint irányításával, illetve három többnapos mesterkurzuson a Bécsben élő Hudacsek László vezetésével zajlott a munka, melynek középpontjában Karlheinz Stockhausen 1964-ben bemutatott Mikro- phonie I. című kompozíciója áll. Ennek érdekessége, hogy hat előadó, de hagyományos értelemben csak egyetlen hangszer szerepel benne. Két ütőhangszeres egy hatalmas átmérőjű tamtamon játszik, miközben egy harmadik és negyedik játékos egy-egy mikrofonnal a tamtam hangját továbbítja az ötödik illetve hatodik előadóhoz, akik akusztikus szűrőket szabályozva adott frekvenciákat emelnek ki vagy vágnak le a mikrofon hangjából. Hármuk rendkívül precíz együttjátéka eredményez egyetlen – a hangszórókból megszólaló hangot. Virtuóz kamara- zene, melyben a mikrofon kreatív használata önálló hangszerré teszi azt. A kurzuszáró prezentáción a darab részleteit hallgathatjuk meg. A kurzus darabjai mellett ütőhangszeres szólódarabok szerepelnek a zeneakadémiai est műsorán.

Műsor

  • Karlheinz Stockhausen: Zyklus
  • Karlheinz Stockhausen: Mikrophonie I (részletek) (1964)
  • Johannes Maria Staud: Portugal magyarországi bemutató

Előadók

  • Hudacsek László
  • Lajhó Gyula
  • Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatói

program